már nem félek

és gyönyörű ez az élet, s biztos vagyok benne, hogy a túlvilág is az:-)

Réka barátnőm blogja

http://rekamaria.blogspot.com/search?updated-min=2011-01-01T00%3A00%3A00%2B01%3A00&updated-max=2012-01-01T00%3A00%3A00%2B01%3A00&max-results=4&zx=620ac7e3e47cee6f

nagyon érdekes és szép, olvassa mindenki, épüljön-szépüljön!:-)))


és egy gyönyörű dal:
http://www.youtube.com/watch?v=JgyGU2f0_oI&NR=1

Kodály: Ifjúság, mint sólyommadár

Ifjúság mint sólyommadár
addig víg, míg szabadon jár
de énnékem, szegénynek már
szívem víg örömet nem vár

hol mások járnak kettesen
mint egy Apolló kedvesen
fejem lehajtván könnyesen
nézek csak nagy keservesen

mennék én is ha mehetnék
szárnyamra ha felkelhetnék
míg magányosan nem élnék
még madártársat keresnék

de meg vagyok határozva
szabad fejem be van zárva
olyan vagyok, mint az árva
nagy bánatban elfáradva

adja Isten hogy lehessen
valaha véled élhessek!
ezt óhajtja ez a lélek
akié ez a kis ének

hangközök

1: Für Elise (Beethoven) - első 5 hang: K2
2: Csendes Éj (Mohr & Gruber) - első 3 hang N2
3: Hey Jude (Lennon & McCartney) - első 4 hang K3
4: Summertime (Gershwin) - első 3 hang N3
5: Kis Éji Zene (Mozart) - első 7 hang SZ4 (tá, ti tá, tititititi, tá)
6: Maria (Bernstein) vagy The Simpsons (Elfman) - első 2 hang  B4
7: Can't help falling in love (Peretti, Creatore & Weiss, énekli:
Elvis Presley) - első 3 hang T5
8: Love Story betétdala (Lai) - első 5 hang K6
9: MY Bonnie Lies Over The Ocean - első 2 hang N6
10: Star Trek sorozat zenéje (Courage) - első 2 hang K7
11: Somewhere Over The Rainbow (Arlen és Harburg) - 1. és 3. hang N7
12: Somewhere Over The Rainbow (Arlen és Harburg) - 1. és 2. hang T8

hit by Pál Feri

hit: alapvető emberi adottság

börtönlelkész története:
újsághirdetést ad fel, egyszobás lakás hatalmas kerttel kiadó
a kertet megnézi az érdeklődő, és a legkisebb kert, amit valaha látott. az érdeklődő reklamál.
a tulaj válasza: dehát nem csaptam be magát, ez a kert felfelé hatalmas

genetikailag, tapasztalatok által, szüleinktől stb. meghatározottak vagyunk
de! amiben szabadok vagyunk: egy a felfelé való dimenzió:-) hit, gondolkodás terén szabadság

a hitről Golgiban

http://www.golgota.tv/?p=21111

ez segített

újra tudom tartani a fejem:-)))
ez segített:

vagy www.atlasprofilax.com

Hogyan bízzam magam Istenre? (PálFeri 2002-2003)

akkor tudom magam egy másik emberre rábízni, ha Istenre bízom rá elsődlegesen magamat

1.
ha kettőnk véleménye, tapasztalatunk eltér, az enyémet relativizálom s Istenét az előtérbe helyezem.

Jézus Krisztus kijelentéseire támaszkodom
akkor is, ha az én tapasztalatom gyökeresen eltér attól, ami az isten tapasztalata
Szentírás:
a tapasztalatra alapuló hit tisztelte: megtapasztalunk vmit, s ez megerősíti a hitünket, ez a kiindulópontja
"amikor vki hisz, utána hisz
amikor vki hall, utána hisz"
kritikus a Sztírás ezzel kapcs....: Jézus nem bízza rá magát az emberekre: J olyan emberre nem bízom rá magam, akinek a hite kizárólag a tapasztalatra alapul


olyan hit, ami megelőlegezi a tapasztalatot: ez erősebb
8éves gyerek bölcsessége:
amikor a kistesóm született. amikor anyu hasában volt, akkor csak hittem, h meg fog születni. de amikor megszületett, akkor be is bizonyosodott:-)
még nem látom, de hiszek. aztán a hitem nyomán később jön a látás is.-)
 HIT= MEGELŐLEGEZETT TAPASZTALAT

hiszek és látok, látok és hiszek
ha a hit van előbb, kezd elmélyülni a hit:-)
nehéz helyzetben elkezdek hinni s remélem a tapasztalatot.


Descartes: Cogito ergo sum: Kételkedem, tehát vagyok.

a kételkedésben lehet-e kételkedni? abban, h most épp kételkedem....
hát, ezt se tudhatjuk biztosan, ebben is kételkedünk....

az ÉN a kiindulópont: kételkedem-> létezem
önkényes az, h magából indul ki

kételkedem isten lététben..: itt én lettem bizonytalan, nem isten léte....
ha magamból indulok ki, el tudok bizonytalanodni...
de ez akkor nem Istenről szól, hanem rólam!

amikor kételkedünk:
nem vagyunk egyek a kételyünkkel
s a kételt dolog nem feltétlen megkérdőjelezhető
hanem MAGAMAT tettem kérdőjelessé, nem azt, amin vívódom (Istent)

Én sose lehetek biztos pont, mint Isten (magamból kiindulni legalább annyira önkényes, mint Istenből)
tehát: induljunk ki Istenből!:-)


2.
Tudom, h Isten üdvözíteni akar,s  hozzá tartozom, még akkor is, ha épp most nem így érzek
saját érzéseiből indul ki sok ember, s nem Istenből
 az érzések elég változékony dolgok.
Pál Feri eképpen kezdi a napját:
teát kortyolgat, s megkérdezi Istent, milyennek látja: Isten szerencsére szépnek, és szeretetereméltónak látja.-)


3.
Megnyílok előtte s elfogadom, amit kapok tőle, még ha másra vágytam is.
azért betegek, mert az isten büntetése: ezt ki kell verni a betegek fejéből!!
büntetés és istentől kaptam: ezt nem kell kiradírozni, mert lehet, h ez az első gondolata arról, h isten vele kapcsolatban van: ez a hit egy formája.... így kapta el a fonalat vki mégis... fura mód

amik Isten kezébe helyezem magam, s néha olyat kapok, amire tán nem is vágytam, akkor:

megtanulhatom szeretni és vágynia azt, ami már van nekem:
új feleséget/autót könnyű szeretni, aztán 2 év után... (Pál Feri autósújságokban más kocsikra tekintgetett:-))
Feri elvitte kocsikáját autómosóba.-)
ha béna ajándékokat kaptál Karácsonyra, próbáld meg megtanulni szeretni.-)

4.
Tudom, hogy üdvözíteni akar és gondja van rám, még akkor is, ha én ezt nem gondolom, sőt azt gondolom, hogy igazságtalan volt velem.
saját gondolatainkat minimum annyira önkényes igaznak gondolni, mint isten gondolatait (pasik hibája)
érdemes saját gondolatainkat abszolutizálni... mivel azok elég esetelegesek...

5.
Hűséges hozzám és kitart mellettem, még akkor is, ha én nem.

Isten nem olyan, mint mi. nem mennyiségileg halad meg minket, nem érdemes azt gondolni, h Isten pont olyan, mint mi, csak nagyobb...
minőségileg más, mint az ember
sose tol ki direkt, nem bosszúálló, stb.

számíthatok rá, ő nem mindig rám

6.
Tudom, h Isten vezet engem, még ha úgy tűnik is, távolodok a célomtól.
néha közelebb, néha távolabb kerülünk Istenhez...
gyónásban ember megéli, h ilyen messze már nem is lehetek istentől, mint most, akkor vagyok a legközelebb Istenhez, kegyelemből
ahhoz van legközelebb Istenhez, ha az ember bűnös, nem akkor, ha bűntelen.
amikor bűnt követünk el, Isten és én közöttem lévő fonal elszakad. ekkor ISTEN csomót köt a zsinórra megbocsátáskor, s így egyre közelebb kerülünk hozzá.-)
közben mi azt éljük meg talán, h egyre messzebb kerültünk tőle.. Isten így látja

7.
Meggyőződéssel vallom, hogy halálom után együtt leszek a szeretteimmel, hogy isten üdvözíteni és megváltani akar, akkor is, ha erről itt a földi életemben sosem lesz tapasztalatom.
fontosabb Isten én irántam érzett érzése, mint ahogy én érzek iránta
biz dolgokról sosem lesz tapasztalatunk itt a földön: hit megelőlegezése
a hitünk középpontja a FÖLTÁMADT KRISZTUS, ezért a húsvét fontos nekünk (nem feltétlen az élő, hanem inkább a feltámadt Krisztus)


Halál: Isten egyik kezéből áttesz a másikba

vallasszabadsag

http://www.magyarkurir.hu/hirek/vallasszabadsag-tartalma-papa-beke-vilagnapi-uezeneteben

A 2011. évi, „Vallásszabadság – út a békéhez” című béke világnapi üzenetben XVI. Benedek kifejti, hogy a vallásszabadság biztosításának igénye az emberi méltóságból fakad. Az emberi személy természetének ugyanis szerves része a vallási dimenzió, amit ráadásul – társas lény mivoltából fakadóan is – közösségben tud igazán megélni. A vallásnak ezért szükségképpen helye van a társadalom életében. Nem csupán megtűrni kell, hanem felismerni, hogy hozzájárul azon közös morális alap kialakításához is, ami az igazságos és békés együttélés elengedhetetlen feltétele akár nemzeti, akár nemzetközi szinten. 

Az emberi méltóságból fakad

Az emberi személy sajátossága, hogy képes meghaladni saját anyagi mivoltát és keresni az igazságot: vagyis személyes és társas életét képes Isten felé irányítani. Ami azért fontos, mert Isten fényében értheti csak meg saját identitását, létezésének értelmét és célját. Ezt a sajátosságot szokás másképpen emberi méltóságnak nevezni, ami tehát szükségképpen transzcendens jellegű. A vallásszabadsághoz való jogban ez az emberi sajátosság, a transzcendens emberi méltóság nyilvánul meg

http://apologia.hu/

zenei tehetség

zenei tehetség:
rátermettség (veleszületett tehetség)       +  emberi tényező (életén uralkodó ösztönzőerő nagy telj-re sarkallja)
muzikalitás: zenei tehetség: vonzza a zene felé


muzikális rátermettség előfeltételei:
1. zenei hallás
abszolút hangmagasságok és hangkvalitások iránti érzékenység
ritmikai érzék
melodikai érzék
harmóniai érzék
zenei motívum ösztönösen gyors felfogása és képesség a visszaadására


mindegy, h absz vagy relatív hallás, fő, hogy fejleszthető!<-
ehhez kell a belső hallás képessége (kell zenei emlékezethez is)


2. képzelőtípus auditív volta

leginkább auditív ingerek vannak rá hatással
arra késztetik, h zeneileg kifejezze ki (éneklés, hangszeres kif) az intenzív élmény belső visszhangját


3. motorikus típusra vonatk. tulajdonságok
mozgások közvetlensége, gyorsasága (hangszereseknél)
hangbeli élképzelés és mozgás összekapcsolása

A zenei hajlam fogalmát igen nehéz meghatározni, talán még leginkább hasonlattal lehet értelmét megközelíteni: a született zenésznek a muzsika szinte második anyanyelve, amelyet érzelmileg már akkor is felfog, amikor értelmileg még csak sejti a szavak jelentését, de logikai és mondattani összefüggésüket még követni nem tudja, és mint az anyanyelv, ez is legtermészetesebb kifejezési eszközévé lesz, mihelyt elegendő jártasságot szerzett a különleges zenei nyelv kifejezési formáiban.

A született muzsikust az jellemzi, hogy ösztönösen tud hangokban érezni és gondolkodni.

pl továbbszövi az elkezdett motívumot

De a zene nyelvében közvetlenül érző és gondolkodó emberek közt is különbséget kell tennünk:

a)             van, akinél ez a képesség  csak arra elegendő, hogy felfogni, követni és élvezni tud idegen zenei hangulatokat;

b)            van, aki eredeti invencióval ugyan nem bír, de az emlékezetében felhalmozott témák és fordulatok ügyes felhasználásával értelmesen tud valamely hangszeren fantáziálni. Ez az improvizáló típusú muzsikus, akit rendszerint csupán fejlett kombinatív képessége és a mozgásbeli áttétel nagy könnyedsége különböztet meg a felvevő zeneértőtől és

c)             van, aki elsődlegesen érez meg és fejez ki saját, új zenei gondolatokat.

A "zeneérző" embert, aki ösztönös zenei hallását értelmivé fejleszti és ezen kívül elméleti, formatani stb. tájékozottságot is szerez, a zeneértők klasszisába sorozhatjuk. De - noha bizonyára akad ezek közt is lappangó tehetség - azért, mert valaki érti és kedveli a zenét, még nem mondható tehetségesnek: ehhez legalább az kell, hogy a mások zenéjével kapcsolatos belső élményeit magából kivetíteni, vagyis megfelelő zenei formában közölni tudja.

Ha ez a közlés olyan, hogy valóban reprodukál, utána teremt idegen zeneműveket, előadó-tehetséggel állunk szemben. Annak, hogy az ilyen tehetségből előadóművész váljék, háromféle kelléke van: intenzív értelmi és érzelmi hangulati elmélyedés a mások műveibe, saját lényének velerezgése - mely annál tökéletesebb, minél gazdagabb az egyénisége- és annak a sokoldalú virtuóz-technikai készletnek a megszerzése, amely a zenei élmények maradéktalan és szuggesztív kifejezését lehetővé teszi.

Akad kivételesen erős követő-átélő fantáziával bíró művelt zeneértő, aki külső vagy belső okoknál fogva nem tud eljutni a reprodukció technikai magaslataira, az ilyen, a szó legjobb értelmében vett dilettáns talán csak kvantitatíve különbözik az előadó-zenésztől, akinek éppen a reproduktív eszközök tökéletes bírása teszi lehetővé, hogy rátermettségét művészi tettekkel igazolja.

Viszont az előadó és a teremtő művésznek tehetsége közt kvalitatív különbséget látok, mert itt alapvető képességek különbségéről van szó. (Természetesen a legjobb alkotóművészeket kell összehasonlítani a legjobb előadóművészekkel.) Az alkotótehetségnek megadott a hangokban, hangulatokban való közvetlen gondolkodáson felül a zenei gondolatok primer kivetítésének képessége, és éppen ebben rejlik kvalitatív fölénye, míg az előadótehetség kénytelen előbb "magáévá tenni" ezeket az ideákat és a bennük foglalt indulatmeneteket, mielőtt kongeniálisan, de mégis csak közvetve fejezné ki őket.

A zenei rátermettség legmagasabb fokát azok az univerzális tehetségű művészek képviselik, akik - mint pl. Mozart és Liszt - a zenei megnyilvánulás minden lehetőségében, minden formájában remekeltek: mint komponisták, dirigensek, hangszervirtuózok és mint tanítók. (Kettőjük közt, ami a sokoldalúságot illeti, Mozarté a pálma, mert mint komponista minden műfajban nagyszerűt alkotott: operában, szimfonikus zenében, zongora- és kamaramuzsikában és az egyházi zene terén. Nehéz volna eldönteni, melyikük nagyobb zongoraművész, de Mozart főhangszerén kívül még sokféle más hangszeren is játszott.)

Nem véletlen, hogy a hangszeres zene alkotóművészeinek nagy része mint előadóművész kezdte meg pályafutását, mégpedig rendszerint gyermekkorban. Példaképpen elegendő Bach, Mozart, Spohr, Mendelssohn, Liszt, Chopin nevét említeni. Virtuóz működésük korszaka az ő univerzális zenei tehetségük egy korai fejlődési stádiumának felel meg, amelyből idővel valamennyien szinte észrevétlenül átlépnek az alkotás birodalmába. De még abban az esetben is, ha az ifjúkori nyilvános virtuóz szereplés és így a külső reprodukálás elmarad, vagyis ha egy nagy zenei tehetség 20-ik éve körül mindjárt a legmagasabb működési szinten, mint komponista kezdi, változatlanul feltehető, hogy az igazi produktív tehetség magában foglalja a reproduktív tehetséget, mint részlet-tehetséget. Mert hiszen minden esetben a meglévő zenei kincsek belső reprodukálásából meríti azt a táplálékot, amelyre kifejlődéséhez múlhatatlan szüksége van: a kibontakozó alkotótehetség csakis a mesterművek élvező vagy elvető, de megértő átélésén, vagyis az összehasonlítás, azonosítás és fellázadás bonyolult folyamatain át juthat el önmagához.

Talán nincs is olyan komponista, aki a reproduktív szereplést egészen elkerülte volna: így pl. Beethoven, Schumann, Wagner, Berlioz, bár nem voltak par excellence előadóművészek, alkalomadtán eljátszották, betanították, vagy eldirigálták saját műveiket, ami alapjában véve ugyanolyan természetű művészi munka, mint idegen kompozíciók bemutatása. Hogy a produktív és reproduktív oldal ritkán fejlődik ki párhuzamosan, annak az az oka, hogy az utóbbihoz nagyfokú lelki hajlékonyság kell, ami éppen markáns komponistaegyéniségeknél ritkán van meg. Hogy ez valóban így van, azt bizonyítják az előadóművészekből lett zeneszerzők levelei és megjegyzései. Érett korukban valamennyien nyűgnek érezték a reproduktív működést, melyet a megélhetését, vagy hírnevük fenntartásáért még akkor is folytatniok kellett, amikor lelkileg már kinőttek belőle. Pl. Liszt 40 éves korában így panaszkodik: "Micsoda undorító velejárója a virtuóz hivatásának, hogy a közönség óhajára állandóan ugyanazokon a műveken kell kérődzenie!" 

Az alkotótehetség fejlődése a belső reprodukálás szakában elég jól követhető, mert a kiválasztott mintaképek hatása, egyik-másik sajátosság utánzása, stb. saját műveiben is visszatükröződik, nem követhető többé, amint az irányt adó mintaképek beolvasztása befejeződött és az egyéni invenció megtalálta eredeti kifejezési alakját. De nemcsak a szemlélő, hanem maga az alkotó művész sem képes mindig számot adni magának tehetsége legmélyebb forrásairól, ahonnan zenei ötletei tudatába felnyomulnak, "eszébe jutnak"; ez a lelki terület megközelíthetetlen marad az ő számára is.

Az univerzális zeneművészek közül azokat nevezhetjük méltán zseniknek, akiknél a tehetség kiterjedése és sokrétűsége a legnagyobb intenzitással és eredeti átütő erővel párosul. Mint negatív példát említem Mendelssohnt, őt bár univerzális, sokrétű és nagykiterjedésű tehetség volt - hiszen komponált szimfonikus- és kamarazenét, oratóriumot, énekes- és zongoramuzsikát, dirigált, fényes pianista volt, - nem soroljuk a legnagyobbak közé, mert intenzitásban és az eredetiség átütő erejében messze elmarad mögöttük. Chopint, a zongora nagy poétáját, viszont tehetségének relatív egyoldalúsága különbözteti meg az univerzális zenész-zseniktől: noha új invencióval és nagy eredetiséggel, de úgyszólván kizárólag hangszerére komponált és leginkább saját műveit is játszotta.

Természetesen kényes, - és valljuk be a legtöbb esetben meddő feladat a zseni és tehetség közti határvonal keresése; itt csak azért érintettem, hogy annál feltűnőbb legyen az az óriási decrescendo, amely egy Chopinnek relatív egyoldalúságától (amit természetesen a zseni mértékével kell mérni) levezet a csak előadóművészek elkülönül reproduktív tehetségéhez, és ezen belül, a "hivatott" Bach-apostolok, Beethoven-interpretátorok, Chopin-játszók, Wagner-énekesek egyoldalú, kevésrétű, kiskiterjedésű részlet-tehetségéhez.

A ma dívó művészi értékelés határozottan kedvez az ilyen részletterületek kitűnő művelőinek, amennyiben mindenekfelett a teljesítmény intenzitását honorálja - még szűk kereteken belül is - és nem helyez különös súlyt a sokoldalúságra, melyet viszont Bach és Mozart korában feltétlenül követeltek az előadóművésztől. (Akkoriban pl. minden valamirevaló zongoristától elvárták, hogy az elméletben jártas legyen, mert enélkül pl. az akkor dívó számozott basszust, - afféle zenei stenografiával jelzett kíséret-kivonatot, - nem tudta volna lejátszani, ezenkívül gyakran rögtönöznie, adott témára fantáziálnia kellett, saját hangszerére versenyműveket írni, más hangszerekkel együttest játszani, a zongora ill. csembaló mellől karmester módjára zenekart vezetni stb.). De ez az egyoldalúság - bár az általános zenekultúra szempontjából nem éppen kívánatos - korántsem oly káros, mint az a másik egyoldalúság, amely elsekélyesedéssel fenyegeti napjaink reprodukáló művészetét: a lélektani és technikai tudás minden eszközével felfegyverkezett zenepedagógia ma már a kisebb méretű tehetségek specifikus "nyersanyagát" is oly magas színvonalra tudja emelni /a hallás, a motorikus ügyesség és formálási készség fejlesztése által /, hogy a kitűnő iskolázottság révén szerzett virtuóz felkészültség nem egyszer megtéveszti ennek birtokosát és arra csábítja, hogy a pódiumon keressen érvényesülést, a virtuozitáshoz azonban belső tartalmat, emberi kiválóságot adni a világ semmiféle tanára sem tud, s így mind többen és többen lépnek a nyilvánosság elé, anélkül, hogy bármi egyéni mondanivalójuk volna. Ezzel szemben pedig az aktív házi zenekultúra sajnálatos módon visszafejlődik és ezt a hiányt csak kis részben pótolja a gramofon és rádió által nyújtott passzív zeneélvezés.

                                                        II.

Ha a reprodukáló zeneművész előadásában a kifejezési eszközök virtuozitása és az a belső érték, amelyet az előadott mű maga sugároz ki, esetleg ideig-óráig megtévesztheti a hozzáértő közönséget vagy még a kritikust is a művész emberi és Zenei mondanivalója irányában, ez a megtévesztés a zeneszerzőnél kevésbé lehetséges: ő műveiben valóban "nem adhat mást, mint mi lényege", és ezért, bármily dúsan is ömlik Zenei invenciója: ha nem fakad mély kedélyből, erős belső víziókból, vagy ha szellemi látóköre nem elég széles, lényeg nélküli lesz a zene, melyet alkot. Természetesen itt is előfordulhat, hogy a kifejezési eszközök szokatlan virtuozitása, - pl. a zenekari hangzás keverésében -, vagy a kifejezés módjának másmilyen újszerűsége, - pl. negyed-hangrendszeres "Farbtonmusik", vagy egyéb elméletileg konstruált kifejezési rendszer adoptálása -, befolyásolja a kritikai értékelést. De maga az a tény, hogy az effajta művek túlbecsülése egy alapjában rokonszenves jellembeli tulajdonságnak: a fejlődés és a haladás vágyának túlzott értékeléséből ered, /ha gyakran a specifikus Zenei kvalitás tárgyilagos értékelésének a rovására is/, - mondom, maga ez a tény is hallgatólagos elismerése és bizonyítéka annak, hogy az általános felfogásban is döntő szerepet játszik a teremtő művész tehetségének megítélésénél a művész karaktere, valamint emberi tulajdonságainak összetétele és fajsúlya.

A produktív és reproduktív tehetséget jellemző specifikus, tisztára Zen tulajdonságok vázolását megkíséreltem fejtegetéseim elején. Azt mondtam, hogy a muzikális hajlam, a hallás és a motorikus kifejezésre való készség, mintegy az össztehetség nyersanyaga, melyet hordozója, a tehetséges ember tölt meg egyéni értékkel. Már most a speciális Zenei tehetség egyes összetevőinek kvalitását megközelítő pontossággal meg lehet állapítani; a muzikalitás megvizsgálására vannak kipróbált kísérleti módszerek. De mindezekkel a módszerekkel voltaképpen csak a muzikalitás strukturális elemeit lehet vizsgálni és megállapítani, nem pedig magát a muzikalitást, amely, mint kifejtettük, nagyon is komplex tulajdonságokból eredő hajlam; még kevésbé a tehetséget, amelynek lényegét kísérletileg egyáltalában nem mérhető tulajdonságok determinálják.

A művészi tehetségre ugyanis csak kis részben jellemző az a reakció, melyet külső behatásokkal /kérdésekkel, tesztekkel/ szemben fejt ki; sokkal jellemzőbbek befolyásolatlan, ösztönszerű megnyilatkozásai, akár receptív, akár reproduktív vagy produktív tekintetben, és a legjellemzőbb az a belső szelekció, az a változó érzékenység, amivel a reáható ingerek, benyomások, stb. közül ösztönösen azokat ragadja meg és dolgozza fel, melyek megfelelnek tehetsége alkatának, míg a lényétől idegen hatásokkal szemben ösztönösen elzárkózik. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a muzikalitás, vagy Zenei tehetség főképpen egy bizonyos belső magatartásban, "attitűdben"  meg, / - bár ez a reprodukciót és produkciót megelőző korszakban, pl. kisgyermekeknél, tagadhatatlanul igy van, - / hanem csak azt, hogy ennek az attitűdnek és a belőle közvetlenül fakadó akciók és reakciók megfigyelésének, a tehetség megvizsgálásánál fontos szerepet kell juttatni. Éppen ezért az egyszeri, vagy akár a többször megismételt, de fix tesztekkel dolgozó kísérleti módszereket nem tartom alkalmasnak a Zenei tehetség fokának, sokrétűségének, vagy kiterjedésének megállapítására, hanem csakis a közvetlen emberi és Zenei kapcsolatban történő huzamos és rendszeres megfigyelést, amint azt leginkább a zenetanítás viszonylata tesz lehetővé.

Az intelligencia-vizsgálat teszt-módszerének elégtelenségét, tehetséges gyermekekre alkalmazva, különösen Révész Géza emeli ki, aki egyébként a kis Nyíregyházi Zenei tehetségének elemzését, nyilván az enyémhez hasonló szempontokból, inkább monografikus alapon kísérelte meg, én ugyanezt az elégtelenséget állapíthattam meg, amikor Zenei teszt-módszerekkel, amelyek legfeljebb csak a természeti adottságokra, hajlamokra /Anlage/ vetnek fényt, fejlődő tehetséget /Begabung/ próbáltam mérni. Éppen ezért az iskoláskísérleti lélektan módszereinek jobban mondva: minden merev módszernek mellőzésével a zenetanítás-adta intim közelségből, teljesen elfogulatlanul, de minden Zenei és emberi momentumra irányuló állandó figyelemmel igyekeztem felismerni és megérteni növendékeim tehetségének összetételét, tehetségük hiányait, a hosszú éveken át folytatott és feljegyzett, rendszeres megfigyelések alapján alakult ki bennem az a meggyőződés, hogy a specifikus Zenei rátermettség sokrétűsége és kiterjedése, valamint az emberi kvalitások, az egyéni jellemtulajdonságok mélysége és gazdagsága egyformán fontos összetevői az össztehetségnek. A kedély, a temperamentum, a jellemvonások mineműsége és a művészi /szűkebb értelemben véve zenei/ tulajdonságoknak összefüggése és kölcsönhatása oly erős - ami természetes is, hisz mindannyi ugyanazt az emberi egységet tükrözi vissza más-más oldalról -, hogy igen bajos őket analitikusan szétbontani, kivéve azokat az eseteket, amikor valamely művészegyéniségben a tehetség és az emberi érték színvonala nagyon is különböző.

Már sokan rámutattak arra, hogy a tehetség kibontakozása és érvényesülése körül a karaktertulajdonságok mennyire fontosak. E két tényező összetételének számtalan lehetősége közül most csak a legszélsőbbeket ragadom ki. Itt van először az az eset, amikor nagy Zen adományok olyasvalakibe szorulnak, aki emberileg nem fejlődésképes és ennél fogva nem tud eljutni tehetségének megfelelő értékű teljesítményekhez /ennek a legszélsőbb formája az ún. "verkommenes Genie"/. Vagy gondoljunk egy másik lehetőségre, egy kitűnő emberre, aki nagyot akar, jellemtulajdonságainál fogva meg is tudná csinálni, de speciális Zen tehetsége nem futja. Az ilyen ember művei, még ha szíve vérével is alkotta őket, mindig hatástalanok. Az ideális eset persze az, ha az ember viszi előbbre a tehetségét és a tehetség viszi előbbre emberét.

Akármelyik példán láthatjuk, mily bonyolult a tehetség összetételének minden kérdése, ha elképzeljük továbbá, mily számtalan lehetősége van még a keveredésnek, az is nyilvánvaló előttünk, hogy a tehetség jellembeli összetevőinek megvilágítása és a szükséges kvalitások kiragadása és megnevezése sokkal nehezebb, mint a szükséges Zenei előfeltételek megállapítása.

Mégis, ha sorra vesszük a nagy zeneszerzőket, vagy akár a legkiválóbb dirigenseket, előadóművészeket, szembetűnnek bizonyos tulajdonságok, melyek az egyéniség- és kor adta különbségek ellenére mindegyikben megvannak. Ezek a jellegzetes tulajdonságok nagyjában: az életérzés nagy skálája és vibráló érzékenysége és ezzel kapcsolatban a belső élményeknek /akár a realitásból, akár a fantáziából fakadnak/ olyan gazdagsága, intenzitása és telítettsége, amely parancsolóan visz a művészi tettekben való kikristályosodásra. Azután a művész egész szellemi életében domináló, sohasem lankadó érdeklődés és az az odaadó ügyszeretet, amellyel érdeklődésének tárgyával szüntelenül, minden irányban foglalkozik. Továbbá a bámulatos kitartás és szorgalom, amit művészeink - gyakran szinte fizikai erejükön felül - kifejtenek. Munkabírásukat, fáradhatatlanságukat csak úgy tudjuk megérteni, ha feltesszük, hogy a szorgalom a nagy tehetségnek integráló része: az igazi művész nem érzi terhesnek a szorgalmas munkát, mert neki úgy a matériában, mint az önmagán való munkálkodás örömforrás: hiszen mind a kettő végeredményben tökéletesedési vágyának kielégülését jelenti. Jellegzetes még a nagy művész etikai magatartása: a tehetségadta felelősségérzet, amelytől szétválaszthatatlan a legszigorúbb önkritika és hivatásának szinte vallásos megbecsülése, amely a legteljesebb művészi őszinteségre, meg nem alkuvásra kötelezi.

Aki hisz az ember és tehetsége egységében, méltán feltételezhetné, hogy mindazok a nagyszerű tulajdonságok, amelyek a remekművekben kifejezésre jutnak, éppúgy kifejeződnek szerzőjük egyéni életében is. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ez nincs mindig így: zseniális egyéniségeknél néha emberségüknek minden értéke alkotó erejükbe tömörül: mesterműveikben egész művészi, szellemi, erkölcsi lényüket, vérmérsékletüket, karakterüket, világnézetüket olyan intenzíven és sokoldalúan fejezik ki, hogy a művészetükön kívül élt életük úgy tűnik csak fel, mint halvány árnyéka műveiknek. Gondoljunk pl. Bachra, Mozartra, Schubertre, akik a szó teljes értelmében kiadták magukat, műveikben. Sőt előfordul az is, hogy egy nagy név hordozója, aki művészetében

őszinte és meg nem alkuvó, életével minduntalan, rácáfol éppen ezekre az erényekre. Ez az ellentmondás jellemző pl. Wagner Richardra.

Mindazonáltal megállapíthatjuk, hogy az előbb említett jellegzetes emberi tulajdonságok és a specifikus zenei tehetség együttesen determinálják a művészi rátermettséget és ezzel az esztétikai teljesítmények színvonalát.

                                                        III.

Az előzőkből következik, hogy a művészi - különösen pedig a produktív-tehetség korai megállapítása és értékelése igen nehéz. Mert bár az egyik döntő kvalitás, a zenei rátermettség - meggyőződésem szerint - nagy mértékben vele születik az emberrel, de viszont a karakter a gyermeknél vagy az ifjúnál még teljesen ki nem alakult és éppen ezért bajos előre látni, mennyire viheti művészetében, még ha nyilvánvalóan rátermett is.

Hogy a művészi teremtőképesség korai felismerése és megítélése más területeken éppoly nehéz és szükségképpen éppoly bizonytalan, azt más oldalról világítja meg többek között Kerschensteiner a rajz és Gundolf az irodalmi működésre vonatkozólag. Az utóbbi azt mondja: "Minél korábban mutatkozik a produktivitás, annál kevésbé tisztán nyilvánul meg benne az Én veleszületett ereje, mert ekkor még nem bír legsajátosabb formájában, nyelvében kifejeződni, hanem csak készen talált idegen formákban, melyeket utánozni kénytelen és viszonylag idegen anyagban, amelyen még nem uralkodik és amely az erejét lenyomja, megköti." Kerschensteiner pedig megjegyzi: "A grafikai kifejezés korai nagy tehetsége /Begabung/ csak akkor fejlődésképes, ha képzelőerőbeli tehetség /Vorstellungsbegabung/. Ha pusztán emlékezeti tehetség megjelenési formák iránt /Gedächtnisbegabung für Erscheinungsformen/ művészi fejlődés alig várható." Már most ez a képzelőerőbeli tehetség zenei téren nem igen szokott a 18-ik életév előtt önálló teremtő munkában félreismerhetetlenül kifejeződni, ami addig létrejön, az inkább a gyermekben is meglévő kombinatív fantázia szülötte, viszont a "Gedächtnisbegabung für Erscheinungsformen" igenis nagyon korán nyilatkozhat meg művészi értékű reproduktív teljesítményekben, amint ezt az ún. "csodagyermekek" legjavának játékában tapasztalhatjuk.

Ez a fenomén - amelynek csak a matematikában és sakkjátékban van megfelelője - megérdemli, hogy kissé közelebbről foglalkozzunk vele, feltéve, hogy valóban egy parciális, de még így is bámulatos koraérettségről és nem holmi szajkómódra betanított, mesterségesen felsrófolt akrobataprodukcióról van szó.

A csodagyermek tehetségkomplexusának megvilágítását a következőkkel igyekszem megközelíteni:

A művészi élmény legmélyebb forrása, tudatalatti énünk rejtélyes tartama hatja át a gyermek, vagy serdülő lelki életét éppen úgy, mint a felnőttét. Szeretet, gyűlölet, vágy és lemondás mozgatják lelkét csakúgy, mint a felnőttekét. És mindezek az indulatok, kedélyhullámzások, kifejeződésre törekednek nála is. Azonban ők könnyebben megtalálják a motorikus kifejezés útját, mint a felnőttek, akiknek szinte második természetévé vált, hogy vágyaikat korlátozzák, indulataikat elnyomják, vagy féken tartsák, szenvedélyeiken uralkodjanak. Más szóval: az indulatok, melyek mintegy a kedélyhullámzások anyagát szolgáltatják és a belső élmények ősi alapformái, amelyek az indulatok és érzések kölcsönhatásából fakadnak, a fejlődő gyermeknél éppúgy adva vannak, mint az érett embernél. A tudatalatti én forrásai pedig a gyermeknél és serdülőnél általában könnyebben elérhetők, mivel még nem temette be a nevelés folyamata és a szociális alkalmazkodás kényszerűsége. Hiányzik azonban még náluk a külső, reális élmények bősége, valamint egy sereg tapasztalat, melyet a felnőttek úgy nyernek, hogy látják, a külvilág miként reagál az ő belső élményeiknek kivetítésére. Hiányzik továbbá náluk még az érettség, a képesség arra, hogy kedélyhullámzásuk anyagát művészileg áttekinthetően formálják. A művészi élmény intenzitásban, sőt tartalomban is megközelítheti tehát a felnőttét, csakhogy a gyermek szellemi képessége, mellyel az élményen uralkodik, szükségszerűen kisebb. Talán az érzésbeli alapélmények közösségével és a tudatalatti énhez vezető út akadálytalanabb járhatóságával - amelyet csak a zseni tud egész életén át megtartani - magyarázható meg leginkább a zenei csodagyermekek bámulatos koraérettsége.

Művészi ténykedésük tudatos része viszont természetszerűleg éretlenebb; segitő, vezető kézre szorulnak tehát a művek tagolásában, formai felépitésében, valamint a zenei élmény kifejezésére legalkalmasabb technikai forma megválasztásában és ebből adódik az a rendkívül fontos szerep, mely a koraérett tehetség kifejlődésénél a tanítójának jut.

De talán még a zenei vezetésnél is fontosabb a szülők, a környezet és a tanár erkölcsi befolyása és állásfoglalása, amely - tekintve a gyermek még ki nem alakult karakterét - döntő hatású lehet egész további fejlődésére. Nem túlzás azt mondani, hogy rendkívüli szerencsés eset az, ha a koraérett tehetség életének csodagyerek-korszakát művészileg túléli és teljes értékű emberré és muzsikussá érik.

És ha látjuk, hogy ez a kivételes eset, hogy a sokat ígérő csodagyerekek zöme néhány ragyogó hangversenykörút után örökre eltűnik a zenei életből, elénk tolul a kérdés: min is akadnak meg voltaképpen?

Megakadásuknak egyik oka lehet, hogy képességeik nem elegendők, hogy tehetségük valamely irányban, akár technikailag, akár zeneileg nem eléggé fejlődőképes. Gyakrabban azonban abban keresendő az ok, hogy a fiatal lény az egészségtelen csodagyerek-üzemben nem tud minden szükséges vonatkozásban egyformán fejlődni, kibontakozni, minek következtében testileg vagy szellemileg, avagy legtágabb értelemben vett emberi mivoltában elsatnyul. Mert hiszen, ahogy ezt már eddig is hangsúlyoztuk: minden művészi teljesítmény az egész emberé, nemcsak hajlamából, tudásából, hanem karakteréből is ered; ha e tényezők nem egyformán fejlettek, feltétlenül zavar keletkezik. Véleményem szerint éppen az veszélyezteti legjobban a csodagyerekek fejlődését, hogy zenei képességeiket túlzott egyoldalúsággal fejlesztik ki testi és szellemi fejlődésük rovására. Ehhez még hozzájárul túlságosan korai szerepeltetésük, csodagyerek mivoltuknak kizsákmányolása.

Ez a veszély különösen nagy a pubertás korában, amely a normális gyermekeknél is fejlődésének legkritikusabb időszaka. Ha tekintetbe vesszük, hogy a csodagyerek testi frissességét rendszerint idő előtt megtámadja az erejét felülmúló szakadatlan munka, hogy a sok nyilvános szereplés állandóan túlfeszíti idegeit, lelki egyensúlya pedig a nagyon is korán ránehezedő felelősség folytán még labilisabb mint kortársaié, nem csodálkozhatunk azon, hogy legtöbbjét elsöprik a pubertás testi-lelki viharai, hogy valamely szervi fejlődészavar, ideges kimerültség, vagy lelki depresszió hirtelen véget vet a fényesen indult pályafutásnak.

Az, hogy az egészen nagyok közül is sokan csodagyerekként indultak el, nem ellenérv, náluk mint már kifejtettük, a reproduktív korszak csupán átmeneti állapot, amelybe éppen zsenialitásuk folytán kerülnek bele oly korán, és amelyből ugyancsak zsenijük emeli ki őket az alkotás birodalmába. Az sem szól ellenünk, hogy a mai hangversenyéletben uralkodó nevek viselői közül akárhányan csodagyermekből lettek azzá, amik; alig akad azonban közöttük, aki valamilyen módon drágán meg nem fizette volna azt az időt, amellyel gondatlan gyermekéveinek feláldoztatásával korábban ugrott ki a hírnév fényébe...

  

De most tekintsünk el ettől, a zenei tehetség kivételes szférájában is ritka jelenségtől és tartsuk szem előtt a tehetség normális érési folyamatát, ha ugyan tehetség dolgában egyáltalában lehet normáról szó. Hogy ezt a folyamatot csak megközelítőleg is követhessük, meg kell vizsgálnunk és szét kell tartanunk azokat a külső és belső, társadalmi és egyéni tényezőket, amelyek elősegítik vagy megakadályozzák a tehetség létrejöttét, korai felismerését és szerencsés kibontakozását. Ezek nagyjában a következő komplexusokba foglalhatók össze; származás és öröklődés, - család és környezet, nemzetiség, - nevelés és speciális tanítás.

                                                  IV.

Feltehető, hogy származásnak, az öröklődésnek nagy szerep jut a tehetség összetételében, hiszen a veleszületett muzikalitás nagyon is észrevehetően megkülönbözteti az egyik gyermeket a másiktól már iskolaköteles kora előtt, sőt még mielőtt beszélni tudna.

Ezt a felvetést sok minden igazolja: elsősorban a zenetörténetből ismeretes zenész-dinasztiák, akikből, mint a Bachok, Couperinek, Scarlattik, Haydn-ok /nálunk az Erkelek/ családjaiból, a komponisták és előadók egész sorozata került ki, aztán a sok zseniális zenész, kinek mind muzsikus volt az apja /ezek közül elég Mozart, Beethoven, Weber, Liszt nevének említése/, vagy a jeles előadóművészek, akik örökösei és továbbfejlesztői apjuk tudásának. /Pl. Clara Wieck a zongora, Pauline Garcia az ének, Hubay Jenő a hegedű terén stb./.

Mivel azonban nem tudhatjuk, hogyan fejlődtek volna ki ugyanazok a velükszületett tehetségbeli adományok, ha nem ápolták volna őket olyan gondosan, mint ahogy valóban ápolták a felemlített esetek mindegyikében, az öröklődés mellett ki nem számítható fontosságú tényezőként kell elismernünk a családot, a környezetet, egyszóval a nevelést. Hogy ez mily jelentős a tehetséget alátámasztó karakterfejlődés szempontjából arra már rámutattunk, amikor a csodagyermekekről volt szó.

Nem mindegy azonban az sem, hogy a család, amelybe egy tehetség beleszületik, milyen társadalmi osztályhoz tartozik és milyen vagyoni viszonyok között él, mert ettől függ nagyrészt a környezet szellemi látóköre és főként ettől függnek az iskoláztatás és szakbeli kiképzés lehetőségei. Ezúttal is csak a szélsőséges eseteket ragadom ki. Képzeljünk el egy zenei tehetséget, aki a munkásosztályba és olyan nyomorba születik bele, hogy tehetségét fel sem ismerik, sőt ő maga sem juthat tudatára; itt a mostoha körülmények in statu nascendi megölik a tehetséget.

Vegyük másfelől egy Siegfried Wagner esetét: itt minden külső körülmény, születés, környezet, tanítás, érvényesülési lehetőség kedvező volt, és az összes kedvező körülmények hatása a teljesítményre mégis majdnem egyenlő a semmivel, mert másfelől a tehetsége és általános emberi értéke nem volt megfelelő. /Középen áll a két példa között pl. Mendelssohn esete: az ő veleszületett nagy tehetségéhez kétségtelenül igen sokat tett hozzá a kedvező családi és kulturális környezet./

A fontos körülmények közé tartozik továbbá, milyen ország és nemzetiség kötelékében születik és nevelkedik egy tehetség; az általános kulturális viszonyok, a közületi és szakiskolák mineműsége, a gazdasági viszonyok nyújtotta megélhetési és érvényesülési lehetőségek valósággal döntő hatással lehetnek.

Már magában az, hogy valaki magyarnak vagy olasznak vagy orosznak születik és nevelkedik, bizonyos különleges színt és zamatot ad a tehetségének. A vidék, a levegő, az élet tempója, a néptemperamentum hőfoka, mondhatnánk testmelege, ellenőrizhetetlen és szubtilis módon bár, de elkerülhetetlenül megteszi hatását, amely önkéntelenül megnyilvánul kompozíciókban, előadásban egyaránt, még akkor is, ha a nemzeti elem nincs tudatosan hangsúlyozva. /Különben: akárhogy is kerül bele a nemzeti elem valamely műbe, mindig az a döntő, milyen a szerzőjének tehetsége; elég itt szembehelyeznünk Grieg-et és Chopint: az előbbi folklore-izű "Halling"-jai és "Springtanz"-ai elmúltak, míg Chopin szublimáltabb lengyelségű Mazurkái és Polonaise-ei művészi színvonaluknál fogva ma is elevenek./

Országának kulturális viszonyai főképpen két vonatkozásban fontosak a tehetséges emberre nézve: a tehetség korai felismerése szempontjából azért, mert ha, - mint pl. Németországban - a gyermekkertekben, elemi és polgári iskolákban helyesen vezetik a kötelező énektanítást, nehezen kallódhat el valamely kiváló tehetség, tartozzék bár a legmostohább környezetbe; a képességek kibontakozása szempontjából pedig azért, mert fejlődése egyöntetűbb és organikusabb, ha  - mint pl. minálunk - a haza zenei levegőjében kaphatja meg a legjobb művészi kiképzést. Az érvényesülése szempontjából viszont nem csupán a kultúrviszonyok fontosak, hanem az országos gazdasági viszonyok is, mert - feltéve, hogy elég nagy a művészetek iránt való érdeklődés - ezt az érdeklődést a közönség mégis csak akkor elégítheti ki, ha általános életszínvonala megengedi. Ellenkező esetben a művész kénytelen kifelé tájékozódni: a zeneszerzőnek külföldön kell kiadót és nagyobb művei részére előadatási lehetőségeket keresnie és a előadóművésznek is a külföldre kell áttenni működésének súlypontja, különösen, ha szülőföldje oly dúsan termi a kiváló muzsikusokat, hogy szinte nagyobb a kínálat, mint a kereslet. /Körülbelül ez az eset minálunk./

Utolsónak soroltunk fel a zenei tanítást, pedig ez a kérdés a tehetség fejlődése szempontjából talán éppoly fontos, mint a születés kérdése az ún. természeti adományok szempontjából. Mondhatnók, hogy ha a szülők révén kerül be a gyermekbe a tehetség, akkor a tanárra a socratesi értelemben vett bába szerepe jut. Az alkotó zseniknek nem igen kell tanítás: ők az elődeik és kortársaik műveiből merítik azt a dologbeli tudást, amire szükségük van; hangszerük virtuóz kezelésében azonban ők sem nélkülözhették a vezetést. Az autodidakszis példája az öreg Bach, aki páratlan zeneszerzői technikájának úgy vetette meg az alapját, hogy gyermekifjú korában más híján, pislogó gyertya mellett, vagy holdvilágnál írta le a neki fontos zeneművek egész sorát; de már mint leendő orgona- és clavicembaló-művész, ő is szakavatott mesterre bízta magát.

De ha a zseninél nem is elsőrendű fontosságú a mester kérdése, a bontakozó tehetségnél - különösen a reproduktív fajtájúnál - nagy jelentőségű: a jó tanár, aki nem egyes elszigetelt képességeket treníroz, hanem emberileg és zeneileg egyaránt fejleszti növendékét annak sajátos tehetsége irányában, nagyon megrövidítheti fejlődése útjait, míg az egyoldalú, vagy a növendék tehetségének sajátosságait figyelembe nem vevő vezető, különösen ha szuggesztív egyéniség, hamis irányba, vagy zsákutcába terelheti s ezzel meggátolhatja fejlődését.

Mégsem hiszem, hogy akár az öröklődésnek, akár a környezetnek vagy a tanításnak sorsdöntő hatása lenne a tehetség fejlődésére. Mert bár igaz, hogy az öröklött tehetség a leggyorsabban fejlődik kedvező miliőben, kitűnő vezetés mellett /ld. Mozart vagy Liszt példáját/, mégis akad példa arra is, hogy kedvezőtlen környezetből, vezetés híján vagy rossz vezetés dacára kiugrik egy tehetség és jelentékeny műveket alkot /pl.  Berlioz, Schumann, Goldmark, Hugo Wolf/.

A fejlődést előmozdító vagy gátló külső körülményeknél nézetem szerint - sokkal fontosabb kérdés a belső erők kiegyensúlyozása.

A belső problémák nagy része a tehetség és a karakter intim harcaiból születik: ezek közül egynéhányra /kitűnő ember - elégtelen specifikus tehetség; nagyfokú rátermettség - alacsonyabbrendű emberi tulajdonságok stb./ már fejtegetéseim elején rámutattam. Idetartoznak még azok a bonyodalmak, amelyek egy téves célkitűzésből, a tehetség teljesítőképességét túlhaladó ambícióból keletkeznek. Méltán jegyzi meg Nietzsche "némely ember tehetsége csekélyebbnek látszik, mint aminő, mert mindig túl nagy feladat, hanem az olyan művészi munka vállalása is, amely minőségénél fogva nem felel meg az adott tehetségnek, hamis irányba terelheti, vagy legalább is késleltetheti a fejlődést; ez az eset forog fenn, ha pl. a tipikusan előadó, reproduktív-tehetségű ember mindenáron komponálni akar, ha a zenekarban helyén lévő muzsikus a szólista babéraira áhítozik, vagy ha a tanításra hivatott egyén művészi érvényesülésre törekszik. Az önkritika kisiklásából eredő ilyen hamis célkitűzés a fejlődés korai fokában végzetessé válhatik; később, amikor a kialakult zenészegyéniség már valamilyen területen megvetette lábát, az inkongruens törekvések nem veszedelmesek többé: legfeljebb nem növelik jogos hirnevét /gondoljunk csak bizonyos kitűnő karmesterek és zongoravirtuózok eklektikus szerzeményeire./

Előfordulhat azonban, hogy valóban több különböző irányú, sőt különböző művészeti területekre szétágazó tehetség viaskodik egy emberben. Ahhoz, hogy az ilyen sokoldalú tehetség nagyot és sokoldalút alkosson, nem kevesebb szükséges, mint a zseni összefogó ereje. Ezt mutatja egyfelől Wagner Richard példája, aki eszményét, a Gesammtkunstwerk-et, mint drámai költő /vagy, ha ilyennek nem fogadjuk el, mint szövegíró/, mint zeneszerző és mint rendező valósította meg. Ezt mutatja másfelől sok kisebb, bár szintén összetett tehetségű ember példája, aki zseni híján elforgácsolódik és épp ezért névtelen dilettáns marad. Előfordul, még pedig elég gyakran,  hogy az ilyen művészi diszpozíció, éppen mert sokoldalú, nem sül ki tettekben; az efféle diffúz tehetség olyan, mint az a telített oldat, mely nem tud kikristályosodni, mert hiányzik a központi érdeklődés fonala, főképpen pedig hiányzik az a jellemtulajdonság, amellyel az ember választ lehetőségei közt és a leglényegesebbet felismerve, ennek rendeli alá a többit.

A szubjektív forrásokból fakadó tehetségproblémák közé tartoznak még az önértékelés problémái is, amelyek minden művészi fejlődés során elkerülhetetlenek. Itt elsősorban a saját tehetség határainak felismeréséről és elfogadásáról van szó, valamint arról, megbékél-e az ember a velejáró fájdalmas belátással úgy, hogy emellett munkakedve meg ne bénuljon.

Fontos továbbá a belső és a külső értékítélet megegyezése, mert hiszen minden törekvő ember szükségét érzi annak, hogy önítéletét a külvilág /a művész esetében tehát: a sajtó, a közönség stb./ igazolja, akár felette áll, akár alatta marad az elismerés az önértékelésének, ez mindenféle belső konfliktusra adhat okot. A siker ugyanis olyan ösztökélő momentuma a művész erőkifejtésének, amelyet nehezen nélkülözhet még az is, aki jóhiszeműleg az ellenkezőjét állítja. De serkentő hatása csak akkor van, ha a teljesítmény külső, objektív értékelése megfelel a művész saját értékítéletének; a megérdemelt elismerés elmaradása kedvét szegheti, a túlságos siker belső kételyeket idézhet elő stb.

A legkényesebb és legnehezebben megoldható problémák azonban abból az összehasonlításból származnak, amelyet a művész egyrészt saját törekvése és tudása között, másrészt a saját és a mások tudása és sikere között állandóan megtenni kénytelen. Mégpedig azért a legkényesebbek, mert a legrejtettebbek, mert itt az én-ideál szigorú mértéke alá esik szándék és tett, és ha a reális én teljesítményei meg nem felelnek a felfokozott, idealizált egyéniség-extraktum követelményeinek, könnyen előáll az alacsonyrendűség érzése, amely súlyos zavarokat okozhat a fejlődésben.

Ezek a rejtett és többnyire agyonhallgatott problémák az igazi tehetség-problémák és csakis ezeknek a szerencsés megoldása teszi lehetővé, hogy azok a hatóerők, amelyek valamely adott tehetség kvantumban rejlenek, maradéktalanul kifejezésre is juthassanak.

rémálom!

valóság:
Húú, tegnap elég fáradtan jöttem hazafelé a csepeli busszal. A megállóban, méghozzá a bódéban 2 lány cigizett. mérges voltam rájuk, mert ott kell jegyet is venni annál a buta automatánál, ők meg ott szívták, jóóóó büdös volt... Néztem rájuk csúnyán, illetve kb ezt fejezte ki a tekintetem: "Ezt miért csináljátok? hát nem gondoltok bele abba, h ez másokat zavarhat?!? nem hiszem el!"
aztán leültem a bódé mellé a lépcsőre, megnyugodtam, s néztem a gyönyörű fákat, élveztem a tavasz szerű időjárást és hogy büntetlenül ülhetek a földön. olyan szép volt minden. időközben, ahogy láttam, a lányok is abbahagyták a pöfékelést, de nem nagyon figyeltem már rájuk.
álom:
arra ébredek, h retteneteset álmodtam. Jönnek az ellenőrök, elkapnak, épp vmi hajótörésből jöttem vissza és ezt el is mondom az ellenőrnek, ezért nincsenek nálam az irataim, pénzem, jegyem. mindenki ellenséges és rideg. végül egy fura lány a fogát a fejembe mélyeszti, s arra gondolok, legalább ez annyira nem fáj. brrr

asszem érdemes olyan közösségbe járnom mostanában, ami megerősít és elfogad:-)) éljen a csücsop!

közös ima

Csücsopon közös imán vettem részt. A kiscsoportommal egymásért, a közösségért és a családokért mondtunk imát, együtt is, külön-külön is. Döbbenetes, mekkora hatással volt rám, nehéz volt megszólalni, idáig nem nagyon mertem, de most valami nagyon erős érzés által vezérelve sikerült. Csodálatos a közös ima, mindenkit bíztatok, egyszer próbálja ki!:-)))

katona

Van egy facebook-os ismerősöm, aki éppen katonai szolgálatot teljesít a világvégén kb még fél évig. Nem nagyon élvezi, gondolhatjátok! Biztattam, hogy fogja fel ezt az egészet úgy, hogy ez egy próba,s  gondoljon arra, mennyi ideje van arra, hogy fontos dolgokon gondolkodjon, s gondoljon a bajtársaira, akik vele vannak, biztos mindig fognak egymásra emlékezni. S ha ezt túlélte, utána bármi egyszerűbb lesz:-)
Most írt vissza, hogy nagyon "popular" lett a társai között, mert továbbadta ezeket az isten által sugallt gondolatokat. Persze nem kérdezte, nekem ki sugallta ezeket.-))) De most mindenesetre jobban kedvelik a társai, s tán nekik is erőt ad.-) kitartás, fiúk!:-))))

elköteleződés, PálFeri, 2011 jan

1. döntöttem (vmi alapján vmi mellett)
2. választottam (szp-jaim alapján)
3. ezt hosszú távon gondolom

híradás:-)

Egyébként elképesztő szerencsének tartom magam, mert mostanában minden vágyam teljesül:
1. újrakezdhetem az éneket, pedig isten elé letettem, h én befejezem az éneket, ha Ő úgy akarja, csináljon velem, amit akar. erre odajött egy csaj és közölte, h úgy énekeltem, mintha a zeneakadémiára járnék és hogy énekespacsirta vagyok, meg ilyenek. aszittem, dobok egy hátast, de csak kettőt léptem hátra, két nagyot:-)))
2. a pasikról is letettem, erre taliztam egy francia fazonnal. sajnos 3-4 évvel fiatalabb nálam, de nagyon jókat ökörködtünk, dumcsiztunk, próbáltam egóját metszegetni s nagyon jól éreztem magam Vele, ott aludt Boróéknál ez a couchsurfer, s hajnali egyig társasoztunk, meg hallgatta a hogyan döntsek? ének mellett v ellen szenvedésemet, s mondta, h ének mellett:-) Párizsban lakik és majdnem ott, ahol a tesóm van mos épp:-)
3. elmondtam az első hangos imámat a csücsopban, a kiscsoportom előtt s az hatalmas volt:-) nagy öröm töltött el. járok Golgira is, és hatalmas dolog találkozni Istennel:-)
4. szereztem egy nagyon jó gyógytornászt itt Miklóson, s felírt egy csomó tökbrutkó gyakorlatot, amit napi szinten csinálok, s 100 százalékot javult a közérzetem.

küzdelem a bűnök ellen

Ne küzdj a bűnös érzéseid ellen, mert elhatalmasodnak rajtad. Inkább próbáld meg értelmezni, milyen természetes emberi érzés bújik meg a hátterükben, s a probléma gyökerén próbálj változtatni! Ne nyomd el az érzést, csak fogadd el! Ha elnyomod, akkor magadat gyilkolod, úgy teszel, mintha éned egy részét abszolút elutasítanád. Próbáld meg megkeresni a valós okát! Aztán azon változtass!
(Itt van egy olyan érzésem, h komoly, pszichés esetben ez egyedül nem mehet. Nehéz lemenni a probléma gyökeréig pl egy skizofrénnek. Szedd be a gyógyszert!)

by PálFeri előadása

hogyan legyünk úrrá pszichoszomatikus betegségeinken?

tünet:  fáj a fejed.
megkérdezed magadtól, mikor szokott fájni?
akkor szokott fájni, amikor dolgozom.
s mit gondolsz, mi a célja ennek a fájásnak?
az, hogy jobban végezzem a munkámat.
s miért akarod jobban végezni a munkádat?
mert ha jól végzem, elégedett vagyok magammal, úgy érzem, vmi olyat hozok létre, amilyet más nem tud.
és miért jó ez neked?
mert ha jól érzem magam a bőrömben, akkor a barátaimmal és más embertársaimmal is harmonikusabb a kapcsolatom. boldognak, s kiegyensúlyozottnak érzem magam.
s ez mire jó neked?
úgy érzem, mélyebb kapcsolatot tudok kiépíteni az emberekkel, értékes emberi kapcsolataim vannak.
akkor köszönd meg a fejfájásodnak, hogy Téged ebben akar segíteni. mert ez egy igazán szép törekvés.:-)
by Pál Feri előadása, egy esettanulmány alapján

Istenélmény, nem Istenélmény

Istenélmény

külső kontroll: Biblia
a suggallat teljes harmóniában van-e a jézusi kinyilatkoztatással?
belső kontroll: érzések és gondolat teljes harmóniája
nem feltétlen harmónia, de az is lehet
egy mély meggyőződés: az én, meg a többi ember javára lenne, ha én efelé mennék.
az egész lényed betölti, minden porcikádat
érzés és gondolat teljes harmóniája

(PálFeri 2000-2001)

pszichoszomatikus betegségek by pál Feri (2001-2002)

a testi jelzés az utolsó figyelmeztetés, hogy nem jó felé mennek a dolgok.

stigma: fizikai tünete lehet annak, hogy én kivel azonosultam.. (én valszeg nemecsek ernővel, pedig a munkámban vezetőnek kell lennem, amire képes is vagyok...)

http://www.palferi.hu/2001-2002

neurolingvisztikus programozás a tökéletes élmény filozófiája
egy esettanulmány feszülő vállú és nyakú munkamániáspicit nőről

back to the real world

szóval ma arra is rádöbbentem, h vissza kell térnem a munkás világba. a haraszti cég kvázi megfenyegetett, h nem lesz folytatás, ha nem megyek tanítani. persze mindezt burkoltan, de utálom az ilyet! na mindegy. úgyhogy gatya felköt, ha kell még állás. egyik nap meg leöntöttem a számítógépet, s már akkor is az kezdett bennem motoszkálni, itt az ideje, hogy munkához lássak végre, ilyen katasztrofácskák nem mindennaposak nálam, szóval remélem a legjobbakat, ezerrel gyógytorni, dokibácsi, s akkor visszafogad lassacskán ez a világ megint.

fura

Érdekes dolog történt. Online pokeren jóba lettem Wesley-vel, akiről utóbb kiderült, hogy katolikus pap volt egy ideig. Minden nap biztat, hogy Isten meggyógyít:-) Neki a szíve volt beteg, az orvosok 6 hónapot adtak neki, aztán imádkozott és meggyógyult. ilyeneket mesél nekem.:-)

büntetés in Biblia

 Jób könyve, 5. fejezet  "Ímé, boldog ember az, akit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad!

  Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak"

Máté evangéliuma 1, 2. fejezet

Háromkirályok
Krisztus születésekor napkeleti bölcsek Betlehembe jönnek, mondván:
"Hol van a zsidók királya, aki megszületett?"
Heródes megháborodik, meg az egész nép. Heródes titkon megtudakolja a bölcsektől a csillag megjelenésének idejét, elküldi őket Betlehembe, s megkéri őket, hogy visszafelé jövet mondják el neki, hol van Jézus.
Odaérnek, s leborulnak Mária és Jézus előtt és átadják az ajándékokat.
Az álmukban azt a figyelmeztetést kapják, hogy ne menjenek vissza Heródeshez.

József álma
az Úrnak angyala Józsefnek megjelenik álomban," és monda: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és fuss Égyiptomba, és maradj ott, amíg én mondom néked; mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket."

Keresztelő János a pusztában prédikál

tanárok "betegsége":
szorongás, elkeseredés, biz érzelmek elrejtése (pl tehetetlenség érzése) hmm, milyen ismerős

széép zene és speckó szökőkút.......:-)

http://www.youtube.com/watch?v=xJMaDxjjc6s&NR=1

Isten büntet-e?

sziasztok!
én tudjátok, mit nem értek? ha Isten egy személy, akkor hogy ne büntethetne jó atyaként. hiszen ha nem lenne semelyik rossz tettünknek sem következménye, s nem kellene felvállalnunk azokat, akkor ez az egész erkölcstan egy vicc. én úgy tudom ezt felfogni, hogy Isten néha pont azzal jó, hogy büntet, mert ezzel vezet a jó felé. pl akik háborúkat éltek meg, s vki oda kerül, az utána onnan kikerülve boldog lesz egész életében. persze nem azt állítom, hogy Isten háborúkat okoz, de mindenkinek befolyással van a személyes élettörténetére. sztem ugyanígy van a betegségekkel. épp egy súlyos betegs kapcsán tudja vki átgondolni, hogy mi igazán fontos az életben. ha nem lenne semmi "értelme" egy-egy betegségnek, ill az azáltal adott nézőpontnak, akkor így sokkal nehezebb lenne feldolgozni. mit gondoltok?
cupp:-)

lehet, h butaság, amit írtam. Isten a jó felé vezetne, de ha arra nem hallgat az ember, akkor gond lesz: pl betegség. Isten mindig a lejobban tudja, merre kell menni, s ilyenkor hallgatni kell rá. most már tudom.
az átgondolás stimm, csak ne legyen túl késő....

Máté evangéliuma 1. fejezet

ki kitől származott Ábrahámtól Krisztus koráig
Jézus fogantatása
mielőtt József feleségül vette Máriát, M viselősnek találtatik a Szentlélektől
József el akarta bocsátani Máriát (azt hitte, mástól lett terhes), de akkor angyal jelent meg álmában:
   -"ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szent Lélektől van az"
Mária megszüli Jézust (Jézus név: meg fogja szabadítani az embereket a bűneiktől)
próféta mondta korábban: szűz gyermeket fog szülni, s Immanuelnek fogja hívni ('velünk az Isten' ezt jelenti)
addig "nem ismeri" feleségét, amíg Jézus meg nem születik (vagyis addig nincsenek együtt)

Callas néni:-)

woww

http://www.youtube.com/watch?v=N7kPHMpuLxc
hallga!

Maria Callas is Maddalena "La Mamma Morta"

Márk evangéliuma, 1. fejezet

1. fejezet


Keresztelő Szent János Jézus útját egyengette Isten akaratából
    - a pusztában keresztel
    - hirdeti, h a megtérés a bűnök bocsánatát eredményezi
    - Júdea népe a Jordán vizében keresztelkedik János által
    - ő vízzel keresztel, de előre vetíti egy személy eljöttét, aki Szentlélekkel fog keresztelni: "Utánam jő, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván, sarujának szíjját megoldjam." (ez persze Jézus:-)
     - János Jordánban megkereszteli názáreti Jézust: a Szentlélek galamb formájában reászáll Jézusra az égből, ekkor "És szózat lőn az égből: Te vagy az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm"

Jézus 40 napja a pusztában
 a Szentlélek Jézust elragadja rögtön a pusztába
40 napig kísértéseket áll ki a Sátántól

Jézus Galileában

prédikál (mert ekkor János már börtönben van)
"Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higyjetek az evangyéliomban"
magához hívja Simont és Andrást, Jakobot és Jánost, hogy "embereket halásszanak" halak helyett


zsinagógában
Jézus tanítja a tanítványokat
egy tisztátalan lélek elkezdi Jézust Isten Szentjének nevezni
s akkor Jézus megdorgálja és kiszáll belőle a démon

gyógyító tevékenység
Simonhoz mennek (aki épp hideglelésben szenved, de meggyógyul Jézus által)
egy bélpoklost is meggyógyít Jézus

http://apologia.hu/teahaz/vallasi_relativizmus.mp3

jegyzet
vallási relativizmus:

 világbéke-teória:
minden vallás egy, így nincs konfliktus a különb népek között, annak nincs értelme, hogy feleslegesen feszültséget keltsünk
különbségeket problémának, feszültségkeltőnek tartja

de!
keresztények, ha vallási relativizmust elfogadják, akkor nem fogadják el Jézus alapvető kijelentését, miszerint "Én vagyok az Út"

buddhisták, ha elfogadják a keresztényeket pl, akkor a vallásuknak mondanak ellen: egy hívő buddhista azt gondolja, hogy más vallásokban hívők valójában nem igazhitűek, s az az Istenkép, miben hisznek csak az elméjük kivetülése, de nem az igazság. vagyis a keresztények istene sztük nem létezik, csak projekció ez az Isten

ára:
felületesség
saját hitükhöz való hűséget kérdőjelezi meg
annak igazságtartamát kérdőjelezi meg
s azok az emberek, akik meghaltak a hitükért? azok az áldozatok, amiket őseink bemutattak: semmibe veszik ezt is
nem akarják meglátni azt, ami a másik embert mássá teszi, plussz a vallás küldetését sem
a vallásuknak ellentmondó dologokat nem akarják meglátni
vallás, mint koherens összefüggő hitrendszer elimserésének hiánya
ez egyfajta elvtelenség tiszteletlenség a vallással szemben
aki komolyan veszi a saját hitét, az ettől totál kiakad...

politikai korrektség elég-e vallási életben?
2 relativista összeül, akkor megvitataják különbségeket, hasonlóságokat, ennél tovább nem mennek
itt nincs valódi eszmecsere, mer ha lenne, ez pl kiderülne ez az alapvető dolog:

buddhizmus
 Isten távoli, nem megközelíthető, megismerhetetlen
kereszténység
isten megközelíthető, hiszen emberré lett, Isten megközelíthető


ez a két világnézet egész máshogy hat az ember életére
ezeket fontos lenne látni
ettől még el tudom fogadni, h más másban hisz, de ezeket az alapvető különbségeket fontos látni


boldogok a felszínesek, mert nem zavarják egymást...

más vallásokban nincs téves, rossz
egy vallás igazsága csak annak számára igaz, aki abban hisz....
saját igazsága csak neki fontos-> elszigeteltség

buddista: az én illúzió. az egójukban hisznek
kereszt. nem az énjét kell lerombolni, hanme a másokkal való és istennel való kapcsolatrendszerünket kell helyreállítani

konklúzió
1.
a vallási relativizmus felületesség
nincs egy, a vallásokat átölelő közös isten
attól, h relativizálunk, nem fogjuk összebékíteni a vallásokat

2.
a népek közötti problémák, konfliktusok valódi oka nem a különb világnézet
hanem a szeretet hiánya!!!!
hanem a fanatizmus, az erőszakos térítés, az intolerancia.. ez okozott vallásháborúkat (keresztesháborúk, katolikusok ref-ok ellen stb)
hogy állok a másik emberhez?

3.
a vallási különbözőségeket felhasználják
leleplezni valódi világi problémákat: politikai, gazdasági stb
indulatok felkorbácsolására "jó eszköz" a vallások közti különbs szítása, ha meg feszkó van, akkor lehet már háború is...
ahogy a nyelvi, nemzetiségi különbségeket is
ahelyett, h valódi problémákat megoldanák

4.
vallási toleráns számára: az a elfogadhatatlan, ha mi nem elfogadható egy másik vallásban!

valódi tolerancia a személy felé kell, h irányuljon (ez egy újfajta csoportot, elkülönülő csoportot hoz létre)
a vallásával nem kell feltétlen egyetértenem
attól még szeretem a másik embert, s épp ezért tudom neki elmondani, miért nem értek egyet az ő világnézetével

összemos dolgokat:
Jézus és Buddha is azt mondja, h ő a világosság (fogalmak alapján való összemosás)
a konfliktusok ettől nem fognak megoldódni, pedig ez lenne relativisták célja

5.
ideák
minden vallás ugyanabban az istenben hisz, csak a neve más (Buddha, Allah, stb)

hupsz, minden vallásban egy isten van!! ezek az istenek
iszlám: egy isten va, aki megközelíthetetlen
kereszténység: 3személyben létező, megismerhető Isten, világot áthatja, de nem azonos vele Isten
mormon: emberek istenné válhatnak, sokistenhit(?): Isten is egyszer ember volt, s így az emberek is istenné válhatnak
hinduizmus:mi együtt vagyunk az istenség
buddhizmus: nincs mit foglalkozni az istenekkel, csak a karmával foglalkozzunk és kész

ezek ellentmondó dolgok eléggé

erkölcsi elvárásokban sok a közös, tényleg (leteszi a piát, stb)
világnézetük azonban egymást kizárja: vallások diszkvalifikálják egymást...

6.
egy célhoz visz az összes vallás, csak hosszabb-rövidebb úton...?
hát, nem annyira
mert ahány vallás, annyi cél...
Kereszténység: Jézusban hívőnek örök élete van
Buddhizmus: aki megvilágososdott, az kiszakadhat a lélekvéndorlásból s végre örökre meghalhat
Mormonizmus: istennéé válhat
Hinduizmus: beleolvadhatunk az Istenségbe

7.
az igazság hogyan nyilvánult meg?
probléma: metafizikai (testi lét) v erkölcsi (isteni parancsolatokat akarjuk ismerni) a vallásoknál a kereszténységen kívül:
eszköz: tudatmódosító technikák, manipuláció
mit kell nekünk tennünk, ez s kérdés

probléma:
kereszténységben mindkettő! (metafizikai és erkölcsi!)
ember elszakadt istentől, öntörvényű lett s ezáltal elromlott. s lesz számonkérés
mit tett Krisztus értünk? ez a lényeg. nem az, h mi mit teszünk
belső átalakulást, újjászületést ad a megtérés

igazság
a természetben valósul meg az igazság (taoizmus, vika)
istentől kapott könyvekben (iszlám)
egy biz tudatállapotban (Buddhizmus, iszlám)

milyen az igazság?

relatív (Hindu, Tao, stb)
abszolút (Iszlám)
no itt milyen? (Buddhizmus: az az abszolút igazság, h minden relatív..)

kereszténység:
részben a természetből megismerhető (egyértelmú, h vmi intelligens erő csinálta a természerete), de ez még nem hoz szemlyes japcs-ba istennel
plussz lelkiismeret szava, ami velünk született egyetemesen
abszolút és személyes! Krisztusban nyilvánult meg,s  történt vele egy személyes kinyilatkoztataás!
maga Isten lett emberré (valaki az igazság és nem vmi! egy személy!!!!) (ezt le is jegyezték Bibliában )

Istennek fontos, h annak lássuk aki, ezért lejön hozzánk (Jézus)


szóvvval, vegyük egymást emberszámba vallástól függetlenül.-))

Pál Feri atya: Az élet élvezete (Mesterkurzus)

http://www.youtube.com/watch?v=dXWweRAk4ls&feature=related
az ember akkor válik egésszé, ha az élvezetei a szeretetének a következményei
átvágtak bennünket: ha személyiségünk képesít arra, hogy élvezzük az életet, nagyon kevés is elég ahhoz, hogy élvezzük (halálos sebbel együtt is, megoldhatatlan problémákkal együtt is)
ha állandóan élveztekre van szükségünk ahhoz, hogy élvezzük az életet, akkor nem élvezzük az életet.
a személyiségen múlik, h tudom-e élvezni az életet: ha tudom, nagyon kevés is elég, ha nem tudom a sok is kevés
(ez elgondolkodtató. vajon tudjuk élvezni az életet

félelmek

A félelem anatómiája
Különös érzés...általában menekülünk előle.                                  
Összezavar...elhomályosítja a valódi Látásunk, az Érzékelésünk.
Képes megbénítani, és megteremteni annak a lehetőségét, hogy saját tekintetünket elkerülve,
szemlesütve, elkövessünk valami gyalázatos hazugságot.
És, ha magunkkal megtesszük, másokkal végképp.

Mi a baj a félelemmel, és egyáltalán a "negatívnak" címkézett érzéseinkkel?
Mert ugyan így menekülünk a fájdalom, vagy a gyász elől, és még ki tudja mennyi érzés elől.
Miért, és hogyan jutottunk el oda, hogy az életünk, az érzéseink jelentős részét
egyszerűen ki akarjuk rekeszteni?

A félelem valamikor régen igen jó szolgálatot tett, ugyanis megakadályozta például, hogy fajunk kipusztuljon.
A félelem segített eldönteni egy-egy helyzetben, hogy küzdjünk, avagy elmeneküljünk. 
Ma is ugyanez lenne a szerepe az életünkben, hogy megvédjen minket, mégis egészen másképp hat ránk.
Mert ma már szinte mindentől félünk.

Félünk attól, hogy hibázunk.
Félünk nemet mondani az anyánknak, az apánknak, és mindenki másnak.
Nem engedjük felnőni a gyerekeinket, mert félünk szembenézni azzal, hogy a szülői szerepünk megváltozott.
Méltánytalanul megalázó kapcsolatokban élünk, mert félünk a magánytól, az egyedülléttől, de félünk a tömegtől, a sötét mozi soraitól, félünk a zajtól és a csendtől, a póktól, a kutyától, az egértől, az erdőtől (!).
Végtelen a sor...
Félünk attól, hogy kíméletlenül őszinték legyünk önmagunkhoz, ezért inkább
elhárító mechanizmusok sokaságát fejlesztjük ki.

Félünk az élettől és félünk a haláltól....
Félünk saját magunktól, a bennünk lévő erőtől, hisz nem tudjuk, kik is vagyunk valójában.

Rengeteg elnyomás, kirekesztés, gyűlölet, "...izmus" létrejötte, valamint a könyvvallások és dogmák kialakulása kellett ahhoz, hogy ennyire el tudjunk idegenedni önmagunktól és a Létezés csodálatos egységétől, hogy ennyire át tudjuk adni magunkat a rettegésnek, hogy ennyire féljünk az anyagtól, amelyben élünk.
És sajnos mindez a felelősség, az Élet, a Természet iránti tisztelet elárulásához vezetett. Az életünk immár nem tapasztalaton alapszik, hanem dogmákon és ideákon. A saját életünk nem más, mint egy virtuális valóság, amely elménkben kialakult dogmarendszerek képeire épül.
Mi magunk is kirekesztünk, dogmákat gyártunk, általánosítunk.

----------------------------------------------

Élet, félelem helyett.

Lehet, hogy soha senki nem mondta még Neked, de az élet egy spirituális folyamat, a Lélek önálló útkeresése, aminek a lényege, hogy saját létezésére, és a létezéssel való viszonyára vonatkozó kérdéseket tesz föl, és nem elégszik meg mások által közvetített dogmatikus válaszokkal, vallási tanokkal, szabályokkal.
Az élet egy tapasztalati út, a dogmák pedig éppen a tapasztalásban gátolnak. A dogmák alapja is minden esetben a félelem, akár egyéni, akár vallási hitrendszerről beszélünk.

A Lélek önmaga létét és az Univerzumhoz fűződő viszonyát igyekszik megtalálni, megtapasztalni, amit a félelemmel teli életvitel ugyan úgy hátráltat, mint a vallási kondicionáltság.

Az útkeresés egy belső fejlődés, amely átalakulást indít el a személyiségben. A belső felfordulás folyamán lassan változnak az értékrendek, amit bűntudat érzése kísérhet, és megjelenhetnek egyéb - általunk negatívnak jellemzett - érzések. Ugyanakkor bepillanthatunk a Létezés mélyebb valóságaiba, közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, és ez már eleve egy lehetőség arra, hogy a félelem érzését is másképpen kezeljük.
Rendkívül fontos, hogy szembenézzünk az árnyékunkkal és az összes félelmünkkel.

------------------------------------------------

Mit tegyünk?

Először is szépen sorban nagyító alá helyezzük a félelmeinket egy írásos gyakorlat során.
Javaslom, hogy nyiss egy külön erre a célra szánt füzetet, ülj le egy kicsit csendben egyedül, és nézd meg, hogy jelen pillanatban mi az az élethelyzet, amely megoldásra vár.

A példában legyen most egy munkahelyváltás, de bármivel behelyettesítheted, ami a Te életedben valós probléma. Akár párkapcsolati nehézség, akár a véleményed, vagy egy konfliktushelyzet felvállalása.

A következő kérdéseket érdemes feltenni és feltétlenül kézírással választ adni rájuk:
- Valóban a munka az, amit nem kedvelek, vagy a környezettel, személyekkel van problémám?
- Melyek azok a konkrét dolgok, amelyek azt mondatják velem, hogy más munkát kell találnom?
- Amennyiben úgy látom, hogy a munkahelyváltás az egyetlen megoldás, akkor miért nem keresek munkát, mi az ami valójában visszatart?
- És most nagyon őszintén fogalmazd meg azokat a félelmeket, amelyek jelen vannak ebben a helyzetben, gyűjtsd össze őket az előző pontokból, aztán ülj egy kicsit csendben, figyelj befelé, és engedd, hogy őszintén megfogalmazódjon benned az összes visszatartó erő.

Amikor ezzel elkészültél, akkor az a kérésem, hogy menj vissza a gyerekkorodba, kamaszkorodba, emlékezz vissza szüleidre, idézd fel, hogy ők milyen érzésekkel mentek a munkahelyükre (anya és apa is). Írd le, hogy nekik milyen érzéseik gondolataik voltak a saját munkájukról.

Amikor ezt is leírtad, akkor kérlek, hogy most nézd meg azt, hogy jelenlegi félelmeid, gondolataid között van-e olyan, amelyik megegyezik a szüleidnél leírtak valamelyikével. Amennyiben nem találsz ilyet, akkor a saját félelmeiddel illetve negatív hitrendszereiddel kezdhetsz rögtön foglalkozni. Vedd őket ismét sorba.

Kezdj el úgy foglalkozni egy-egy félelemmel írásban, hogy megvizsgálod a valóságalapját.
Aztán kérlek, hogy írd le, mit okoz benned ez a félelem, milyenné válsz/váltál általa, miben gátol.
A következő szempont pedig, hogy leírd, milyen lennél a félelmed nélkül, hogyan cselekednél.

És amikor ezt is leírtad, akkor kérlek csendesedj el egy gyertya mellett, figyelj befelé, lélegezz néhányat mélyebben, és most képzeld is el azt az önmagad, aki valójában lennél enélkül a félelem nélkül. Tartsd fenn magadban az érzést, vagy a képet, annyi időt szánj a gyakorlatra, amennyire csak szükséged van, nem kell sietned.

Ez a gyakorlat Byron Katie módszerére épül, amelyről az alábbi linken olvashatsz, és amelyet egyébként végig is csinálhatsz bátran! Mindenképpen biztatnálak rá!

http://www.thework.com/downloads/little_book/Hunga rian_LB.pdf

Tehát még egyszer röviden összefoglalva: a félelmek feltérképezése után minden egyes félelmet külön megvizsgálni! (a 4. pont kivételével, minden írásban történik)

1. Valóban igaz? (csendben figyelj befelé)
2. Milyenné váltam ettől a félelemtől, miben gátol, akadályoz?
3. Milyen lennék enélkül a félelem nélkül, hogyan cselekednék?
4. Vizualizációban, gondolatban elképzelni ezt a felszabadult én, konkrét helyzetben
Két, három naponta dolgozz egy-egy félelemmel. Ne várd magadtól, hogy mindig tökéletesen és ugyan úgy működsz. Valószínűleg lesz olyan, hogy többször vissza térsz majd egy-egy félelemhez, hitrendszerhez, mire úgy érzed, hogy sikerült feloldanod.

Légy türelmes, és ugyan akkor nagyon őszinte magadhoz.
Emellett pedig kérlek, hogy idézd fel, milyen kedvenc tevékenységeid voltak valaha, és emeld be őket újra az életedbe, a mindennapjaidba. Az a lényeg, hogy foglalkozz olyasmivel, ami örömet okoz. Ne gondolkodj azon, hogy mi lesz az új munkád, csak foglalkozz a félelmeiddel a fent leírt módon,  és azzal a tevékenységgel, ami jelenleg örömöt okoz a számodra. Ez a gyakorlat is igaz minden problémára, félelemre, élethelyzetre. Foglalkozz a félelmekkel, negatív hitrendszerekkel és közben figyelj arra, hogy mi okoz örömöt.

Meg fogod látni, hogy az önmagadon való munkának hamarosan beérik a gyümölcse, és egyszer csak azt veszed észre, hogy van ugyan valami kis félelem, de koránt sem olyan erős, mint volt, és már nem jelent akadályt az életedben. Az is lehet, hogy teljesen megszűnik. És aztán egyszer csak adódik egy lehetőség, amiről azt gondolod majd, hogy nem érdemes kihagyni...talán izgulsz egy kicsit még a döntésed miatt, de érzed, hogy menned kell.

A fent leírt gyakorlat tehát - ne feledd - behelyettesíthető bármely más félelemmel, élethelyzettel.

A saját életemből is, és klienseim példájából is tudom, hogy minden elvégzett munkánknak beérik a gyümölcse. Minden feloldott félelem, bűntudat, negatív hitrendszer helyet teremt a megújulásnak, a kiteljesedésnek. Nem szabad engednünk, hogy a tunyaság megölje ezt a folyamatot.

Ha most lenne receptem, akkor emelt dózisban írnék fel neked testmozgást... de mivel nincs, így csak egyszerűen javaslom...:)
Aztán biztatlak arra, hogy csinálj néha "őrültséget", csinálj valami olyat, amit mindig is szerettél volna kipróbálni, de eddig nem merted. Lehet ez akár Bungeejumping, Canyoning, egy eddig rettegett táncprogram, valami, amire vágysz, de ijeszt is.
Állíts fel magadnak időnként egy-egy kihívást, amit aztán becsületesen teljesítesz is.
A fent leírtak mindegyike remek lehetőség arra, hogy valami újat tanulj magadról, hogy felszabadíts olyan belső erőforrásokat, amelyekhez eddig nem fértél hozzá. 

Ismerkedj a relaxáció, a meditáció módszerével, mert minden egyes alkalom, amikor egy kicsit elcsendesedsz lehetőséget ad, hogy tested és lelked öngyógyító mechanizmusai működésbe lépjenek.

Olvass olyan könyveket, nézz olyan filmeket,  melyek gondolatébresztőek, vagy segítenek abban, hogy közelebb kerülj az anyagon túli világ megismeréséhez és megtapasztalásához.

--
További szép napot!

Kati
http://magneter.5mp.eu

pálferi 2002-2003

2003. 04.
mélypontok ünnepéllyé tétele 
1.bizonytalanság
2.bizonyosság
3.indulatok
4. alkudozás
5. depresszió
alkuk és indulatok miatt bűntudatot érez, és sose jut tovább sok ember
ezután:
önirányította élet
6. lépés:mit tudok azzal kezdeni, amim még van?
van 2 kezem, meg tudok élni ebből (megnyugtató)
el kell fogadni a megmásíthatatlant
Néha egy krízishelyzet cselekvőképessé tesz, ha feldolgozzuk, v legalábbis ad egy új np-ot, ami legalább annyit ér (pl attól függetlenül, mennyire rossz nekem, elkezdek azokért tenni, akikért tudok, s együttérzek velük)
A válság paradoxonjai
válság: hit elmélyülésének lehetősége
1.bizonytalanság vezet a bizonyossághoz
egyre kevesebb a kapaszkodó, s amik úgy érzem, már semmibe se tudok, mégis találok vmit, amiben tudok bízni
ez már nem is én vagyok, azt éérzem, eközben: van bennem rezzenástelenül vmi, ami valójában vagyok, ami az énen túl van bennem: erőteljes önmagamra találás, mintha Istenre találnál rá, olyasmi; azáltal vagyok, h az a bennem lévő vmi van.
 2.a kapcsolatra v képtelenség egy elszakíthatatlan kapcs-hoz vezet
képtelenség a kapcsolatteremtésre (pl gyászban), még segítségkérésre is
vki ekkor is VAN velünk, akit nem kellett kiérdemelnem, azaz Isten
hit megerősödik ekkor
halál: Isten egyik kezéből áttesz minket a másikba (Jezsuita atya szava haldoklókkal beszélgetve)
meghalván vki tenyerén vagyok , meg 1ébként is, de ilyenkor érezzük a leginkább
3.
amik leginkább azt érzem, h nem vagyok szeretetreméltó, s akkor kapok vmi pozitívat az emberektől (pl köszön, Jónapot! kedvesen)
Szabó Magda idézet, wow, deszép! 
4.a hűség feltétele a hűtlenség
a hűség feltétele a változás és a fejlődés
ha hűséges akarok lenni Jézushoz, akkor hűtlennek kell lennem ahhoz, ahogy ő, szóról szóra egy biz helyzetet megoldott- másképpen leszek majd hűséges a változatlan Istenhez, a rugalmasság képességére kell itt gondolni (nem feltétlen egy módon lehet vki hű Istenhez)
történet: Szlovákiából Mo-ra települt vki, itt tanul meg magyarul, házasság, stb
belső konfliktus 50 évesen: válságkorszak. keresi a gyökereit, amihez még hű lehet (Szlovákiába hiába megy vissza, apjába kapaszkodik, s úgy csin-ni, ahogy apja csinálta-elmenekülnek az emberek, mert annnnyira merev)
hűsége felmorzsolja az életét
jó értelembe vett hűtlenségre lenne szükség

a mulandóság tapasztalata elvezethet az örökkévalóság akaratához:
állandóság vágya, s megsejtjük, h tényleg van.-)

5. vágyunk arra, amit ismét válságba sodorhat
pl újraházasodás válás után... (megint nem akarok ffit beengedni az életembe, mert fájdalmat okozott, de azért titkon vágyunk rá, s mégis megéri vmi miatt.-))
"a próféták kínjai" : szívből akart vmit, de neki nem sikerült, az Isten küldte erre az utra, még se sik, s Isten rászedte
megint hagyom, h rászedjen Isten.-) akkor is ezt kell tennie

6. bűnösségünk beismerése áldottá tesz
bűntudat mindig a válság része (még túl sok is, el kell engedni az irreális bűntudatot)
gyenge, kiszolgáltatott vagyok
prób elrejteni a bűntudatot.....
közben mégis a legjobb az, ha elfogadjuk a reális bűnöket, h bűnöztem, elismerem.
ezáltal: bűnbánat, kegyelem, bűnbocsánat átélése
elkezdek azonosulni az áldozattal,ez empátiához vezet, majd cselekvőképessé tesz.
s akkor kijövünk belőle
felelősséget kell vállalni, azt nem tehetjük le, a felelősségvállalás a cselekvés alapfeltétele:
tehát bűntudat, bűnbocsánat, azonosulás az áld-tal, felelősségvállalás (ez a sorrend)


7. a másikat,a  világot, Istent tagadva magamat tagadjuk
nem másokat hibáztatok, Istent, stb (ez csak látszólag megoldás)
ha téged tagadlak, magamat tagadom (én voltam veled kapcs-ban, de csak látszólag téged utasítalak el... valójában engem)
nem szabad elutasítani, tagadni, hanem el kell fogadnom, ami történt (az elmúlt életemre nem mondhatok nemet)
a bosszú nem hoz enyhülést

aki nem mond le az elégtételről, nem kap elégtételt 
csak akkor lehetek boldog, ha te vagy az Isten bocsánatot kér tőlem (addig haragszom rá...)
hát, azt várhatom, nem lesz elégtétel

neurotikus depresszióban van vki:
kell és muszáj között ingadozik (akiknek meg kell felelni, aki őt bántja: ez a kétfajta ember létezik számára..)
férj neurotikus nőtől ne kérjen semmit és kész , férj betartja, s ekkor fordul a kocka, s nő elkezd időben hazamenni, elmosogatni, stb (nem volt kedve előtte hazamenni, mert a férje mindig számonkérte, hogy miért nem mosogatott el, s ez zavarta, ezért inkább nem ment haza időben, amik meg hazament, lefeküdt aludni)

8. miközben elvétetik tőlünk vmi, ismerjük fel, hogy mit kaptunk
pont azon a területen, ahol elvétetett vmi
pl a munkáját elveszti, s ahhoz ragaszkodom, ami a múlt, eltűnik a jövő.
a múltat el kell engedni
, ekkor kezdem el jól érezni magam
a múlt megmentése ilyenmód: a jövőnek kell elkezdeni élni ehhez!
viszont el kell fogadni a dolgokat, de azokat nem szabad elfojtani (tudatosítani kell és kész, akkor megbékélés lesz belőle, egyébként bosszúvágy)

9. amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős( Biblia)
saját vereség átélése
az életem kudarc
van kedvem azonosul.... (jobb lenne nem...)
először vesztessel kell azonosulnom, s aztán lehetek majd győztes megint

szeretnénk saját életünket becsületesen kezünkbe venni,s  így nem sikerül pont... elismerjük, h béndzsák vagyunk s képesek vagyunk segítséget kérni

10.egymással ellentétes érzések mögött magamra eszmélek
önazonosság-tudat ismérve, h az érzelmeinkkel azonosítjuk magunkat (az vagyok, amit érzek NŐK, az vagyok, amit gondolok PASIK)
ellentétes érzelmeket élek meg egyszerre...
de akkor ki vagyok én?!,
pl vki meghal: elmondanám, h szeretem, ha visszajönne, közben, de belerúgnék, annyira dühös vagyok rájjja
vkit megsejthetünk az indulatok mögött: önmagunkat...
pl vkit épp legyilkolnék, s nem is tudtuk, h lehet bennünk ilyen gyűlöletes indulat... hát ezzel az indulattal csak nem azonosulhatok úgy egy az egyben....  (ez persze butaság....)
persze, h nem ez vagyok én, aki itt átélem a félelmet v fájdalmat, én ezen túúúl vagyok
a
a köv előadásban folyt köv:-))

11. együtt lenni azzal, amit elvesztettem
a veszteségem tudatosítása a megőrzés módja (ez menekülés a veszteség tudatosítása elől, így a veszteség el kezd üldözni,s  végül elnyel az, amitől el szerettem volna menekülni))
amikor egy biz helyzetben nem tudunk úrrá lenni az életünkön, ezt éljük meg, hogy 

visszaemlékezve arra, amit elvesztettem, rájövök , hogy miért nem vesztettem azt el (pl vki meghalt)
ilyenkor meg kell siratni rendesen, erre szükség van nagyon is, így szembesülünk a veszteséggel
Pál Feri elvesztette az anyukáját: "pont én viszem Őt magammal tovább, él bennem tovább"
amit anyukájában szeretett, azt ő is képes csinálni!:-)


12. bele kell mennünk a veszteségbe, hogy kimehessünk belőle
ha megprób kimenni belőle, elkerülni, sose jövünk ki belőle, így a végtelenségig tart
ha el akarjuk kerülni a gyászt, a gyász nem kerül el minket
ha belemegyek a veszteségbe, akkor már úgy érzem, h no, ez ennél rosszabb már nem lehet , s akkor kezdünk kifelé menni...

el lehet válni vkitől, de attól az a dolog, amit nem tudott megoldani, azt a köv kapcsolatban se fogja tudni megoldani
meg kell tanulni megoldani
v ha már kiléptem, rá kell jönnöm, hol voltam én a hunyó...

13. az, amit nem akarunk átélni, segít az életre
amik megyünk bele egy válságba, akkor. miért kell ezt nekem megélni?? vki megmondaná?!
utáljuk átélni az élményt
hát, nem lehet megúszni...
megint akár újra is át kell élni és kész...
az élmény juttat abba a helyzetbe, h képes leszek kimászni belőle (hűűű, én ezt éltem át, yeahh.-))
személyiségem elkezd ekkor fejlődni, s kikerülünk a válságból.-)
csak egy ilyen élményen át élhet meg vmit ( pl abortuszos nőnek nem lehet többé gyereke, s amik abortuszra megy, úgy bevonul oda, mint egy dáma. amik megtudja, h nem lehet többé gyereke, döbbenetesen elkezd üvölteni)